Ez a blog mindenkié, aki szeretne velünk közös projekteken dolgozva beszélgetni, jokat vihogni és esetleg együtt szomorkodni, ha a sors ugy hozza.

2010. június 11., péntek

Sziasztok!
Hoztam a báb projektet, ami Ritával megbeszéltünk. A találkozón már velem is volt a maci, de csak most jutottam rá a bejegyzésre. A szabásmintát beszkenneltem, lépéseket fényképeztem is. Íme:


A lapra a testnek csak egy fele fért rá, így félbehajtott anyagból szabjátok, vagy két felet ragasszatok össze. A szabásmintában már benne van a varrásráhagyás is, varrógéptalpnyi.

Szabjatok ki barna anyagból két testrészt, két fejet, négy fület és két fül belsejét (ezt világosabból). A két testrészt színével szemben varrjátok össze, tisztázzátok el ( persze ahol a kezeteket bedugjátok, azt ne). Ahol a nyak és kezek találkozásánál kis görbület van, ott egy kicsit "csípjétek be", így ha kifordítottátok, akkor szebben áll a teste. Ahol a kezet be kell dugni, ott hajtsátok fel.

Most jönnek a fülek. Két fülre varrjátok rá a belső füleket. Én varrógéppel dolgoztam, sűrű cikk-cakk öltéssel, de lehet pelenka öltéssel is. Ha készen vagytok, akkor egy "díszített" fület és egy sima fület varrjatok össze ( kivéve alul, az egyenes részen), aztán fordítsátok ki. A fül lépései:
Most következik a fej, az egyik fejet díszítsétek ki . Varrjatok vagy hímezzetek szemet, orrot, szájat. Most kb itt tartotok:
Ezek után tegyétek a kidíszített fejrészt színével felfelé, rá a két fület kidísztett felükkel lefelé, úgy, hogy rálógjanak a maci szemére- hát ezt nem tudtam jobban írni-, de itt a kép:
Tegyétek rá színével lefelé a nem díszített fejet, gombostűzzétek össze, varrjátok össze. Alul hagyjatok egy kb 7,5 cm-es nyílást. Fordítsátok ki, és tegyétek a báb nyakára. Tömjétek ki maradék vatelinnal, hogy formás legyen a feje.


Majd a fejrészből egy picit behajtva varrjátok rá a testre a fejet. És már készen is van :)


Remélem, hogy érthető volt a leírás és sok mackótestvér fog születni ( persze más bábot is varrhattok)
(Lidércke, ha erre jársz, légyszíves forgasd el a fekvő képeimet, s hagyhatnál egy bejegyzést is a dolog mikéntjéről, hátha legközelebb már egyedül is meg tudnám oldani, köszi szépen :) )

1 megjegyzés:

Ledorka írta...

Itt jártam, forgattam. :) Klassz a maci! :)
A többit meg megírtam mailben. :)